Idén nyáron keresztbe jött velem néhány zerowaste esküvőről szóló beszámoló.

Nagyon is egyet tudok érteni a koncepcióval, egészen addig, amíg eljutok a virágokkal kapcsolatos részletekig, pontosabban szembesülök annak hiányával.

Jó, hogy sokfélék vagyunk és sokféleképpen fejezzük ki magunkat, mert ezeknek a beszámolóknak a kapcsán támadt hiányérzet késztetett az írásra.

Le kell-e mondani a virágokról, ha környezettudatosan gondolkodunk?

Rögtön lehetne is ujjal mutogatni, hogy persze-persze, mit is mondana egy virágos?

Van néhány gondolat, ami felmerült bennem és megosztom veletek, azért mert:

  • mert a virágok által tudom felhívni a figyelmet, arra, hogy lehet máshogy is szemlélni a környezetünket. Mert karnyújtásnyira terem fű-fa-virág, amiből lehet alkotni, és szabad is alkotni.  És kell is alkotnunk a saját, és mások örömére. Hogy ez mindenkinek a javát szolgálja.
  • mert virágosként amit lehet megteszek a fenntartható virágkötészetért,
  • mert a virágszakma az egyik szakmám a többi mellett, és ez abban segít, hogy más szemszögből is láthassam a virágokat.

Nekem a virág körül az élet zajlik.

Amikor a virágszakmába kerültem a virágboltos napjaim között a péntek délutáni randis virágokat, a szombat esti vendégségbe készülős és a vasárnapi ebédre menős csokrokat szerettem a legjobban.

Persze imádtam a hétköznapi szülinapos, házassági évfordulós és a csak úgy csokrokat is. És igen az egész férfitársadalmat a szívembe zártam Nőnapkor, látva az igyekezetüket. Szóval minden napot szerettem, amikor azért kötöttem a csokrot, hogy közvetítő eszköze legyen egy érzelemnek.

Bárki, aki betért a virágboltba, konkrét szándékkal érkezett: az öröm szándékával.  Vagy azért, hogy saját örömére vásároljon vagy azért, hogy másnak okozzon örömöt.

Az életet szeretem a virágokban

És én ezt az életet szeretem a virágokban. Azt az életet szeretem, amit a virág megteremt.

A csillogást szeretem anyám szemében, ahogy apám minden év februárjában a kertben leszedi a hóvirágot, és átnyújtja neki-megismerkedésük emlékére, több mint 40 éve.

Szerettem látni, ahogy a nagybátyám a veteményes mellé rézvirágot ültetett- mostanában divatosan használt latin nevén zinniát – és mindig vágott nekem belőle pár szálat, csakhogy legyen a vázámban virág.

A virág körül összegyűlnek az emberek, ott zajlik az élet, a születés, a szerelem, a szeretet, a megbocsátás, az ünnep, az eskü, az emlékezés, és a halál is.

Visszatérve a zerowaste esküvőre, őszintén nem hiszem, hogy az menti meg a környezetünket, ha ezt a csodás kifejező eszközt, a virágot mellőzük. Ezért is támadt bennem hiányérzet, amikor a fent említett beszámolókat olvastam.

Amikor kimegyek a Pagonyba és Dorkáék munkáját látom, azt az igyekezetet látom, amit a nagyszüleimtől tanultam a földről: termővé tenni a földet.

Dália a Virágos Pagonyban

A Pagonyban a magból virág lesz, Laci bácsinál a szemezésből rózsa, és még sorolhatnám a csodákat amelyek ebben a földben teremnek, a virágokat amelyek kitartó és hozzáértő munka eredményeként nőnek.

Ők itt mind, itthon, ebből a földből nevelik a virágaikat, ők dolgoznak érte mindennap és sokszor láthatatlanok maradnak. Észrevétlenek. Én értük is dolgozom, hogy észrevegyétek őket, a munkájukat, hogy lássátok ők, mit termelnek, és lehet őket is választani.

Gondolkodni

Nem kell mást tenni csak gondolkodni egy kicsit, és beletenni az energiát, hogy a szezonban termőt, és a hazait válasszuk. Vagy azt az energiát, hogy máshogy legyen a virág csokorba kötve. Máshogy legyen reprezentálva. Nektek pedig nem kell mást tennetek, mint dönteni, és őket választani, amikor lehet.

Abban hiszek, hogy a virágot lehet felelősen és tudatosan is használni. Abban hiszek, hogy a virág páratlan kifejezőeszköze az érzéseknek és gondolatoknak. Abban hiszek, hogy az az öröm, amivel a termelő a magból virágot nevel, az az öröm, amivel ezekből a virágokból csokor lesz, az az öröm, amit ez a virág jelent amikor meglátod, és megkapod, az az öröm tud igazán változást hozni.

Interjút itt olvashattok velem, az Anyámasszony blog oldalán.